|
"Ha a zseb nem omlik össze...": NFL, Super Bowl 2009, előzetes
Az amerikaifutball magyar szimpatizánsai rendszerint kétfelé kell hogy fordítsák figyelmüket, s általában meg is találják rajongásuk tárgyát mind a tengeren túl, mind azon innen. Vagyis NFL-t néznek, és magyar bajnokságot néznek. Leggyakoribb, hogy előbbitől vezet az út az utóbbihoz.
Ezen a hétvégén az út egyfajta csomóponthoz érkezik, ami az eltérő szokványos időbeosztásból adódik. Az amerikai liga küzdelmei éppen most vasárnap érnek véget, míg a hazai szezon szimbolikusan kezdetét veszi: az immár ugyancsak hagyománynak tekinthető fővárosi Aréna Kupa révén. A Miskolc Steelers csapata ennek megfelelően február 7-én kora hajnalban Budapest felé veszi az irányt, hogy a délelőtt és a délután folyamán - optimális előmenetel esetén pedig egész az estébe nyúlóan - részt vegyen a csoportmeccsekkel kezdődő küzdelemsorozatban (pontos program alant), majd játékosai igyekeznek haza, hogy le ne maradjanak az éjfél után induló Super Bowl-közvetítésről. (A Sport1 TV adása egyébként 23:00-tól indul, a meccs maga, ha minden igaz, egy órával később; természetesen helyszíni magyar kommentárral.) Szóval a világ - egymilliárd tévénézőt prognosztizálnak - immár a New Orleans Saints - Indianapolis Colts rangadó lázában ég, valóban nehezen volna vitatható, hogy a 2009-es idény két (megkockáztatjuk, kiemelkedően) legjobb alakulata jutott el a végső siker kapujáig. Sean Paytonék és Peyton Manningék (az arany-feketéktől főleg az edző, míg a kék-fehérektől az irányító zsenialitását szokták kiemelni mint a siker zálogát) egyaránt szinten minden tulajdonsággal rendelkeznek, ami méltó teheti őket az aranygyűrűk viselésére; ez a kiváltság azonban mégis csak az egyik csapatnak jár majd. Egy hazai blog-páros például könnyedén tudott körülbelül ugyanannyi - tegyük hozzá, teljesen elfogult - érvet felsorakoztatni a Saint-, illetve a Colts-győzelem mellett. A Nemzeti Sport néhány napja rövid áttekintést is adott a múltról (videókkal), a cikk al- és főcímében mindazonáltal azt emelve ki, hogy Az amerikaiak legnépszerűbb műsora, a Super Bowl 1967 óta szögezi a televíziók elé a nézőket - Amikor fél perc majd' hárommilliót ér. Az Index hírportál Cinematrix rovata Robin Hoodot is futtatják a Super Bowlon címmel azt emelte ki, milyen mozibemutatók promótálását bízzák a hollywoodi stúdiók a legnézettebb televíziós eseményre. A DoktorBet fogadási webnapló mérlegelte az esélyeket, külföldi előképek nyomán 5 pontosra taksált indianapolisi "előnyről" beszél. Természetesen, mind mindig, a legszakmaibb információkat a sportágat illetően most is az NFL hivatalos honlapján, valamint a két vezető magyar rajongói oldalon, az nfl.hu-n és a kickoff.hu-n érdemes keresni; előtte is, utána is. Kattinás után pedig jöjjenek az ígért részletek a vasárnapi budapesti rendezvényről és a Steelers szerepléséről. ![]() (Brees és Manning, még a múlt heti Pro Bowlon, ahol érthető módon csak nézőként voltak jelen) Tehát az Acélcsapat vasárnap hajnalban 6-kor útra kel a főváros felé, hiszen 10-től már pályára lép a IV. Cellect Aréna Kupa keretében, történetesen az ellen a Tata Mustangs ellen, amely, mondhani, szégyenszemre, a tavalyi hasonló rendezvényen idejekorán kiejtette a partiból a Miskolcot... A sors megadta az esélyt a visszavágásra. Később jöhet a másik kisorsolt csoportellenfél, a Délalföldi Gang (Szeged-Békéscsaba "vegyes"), majd a két addigi eredmény függvényében a folytatás. És, ugyancsak megjósolhatatlan időpontban, a hazautazás. Remélhetőleg elégedettebben, mint egy esztendővel korábban. A részletes program, már ami ismert belőle: 1 8.30-9.00 Titans - Youngboys csoportmérkőzés 2 9.00-9.30 Soldiers - Wildfires csoportmérkőzés 3 9.30-10.00 Heroes - Enthroners csoportmérkőzés 4 10.00-10.30 Mustangs - Steelers csoportmérkőzés 5 10.30-11.00 Wolves - Youngboys csoportmérkőzés 6 11.00-11.30 Sharks - Soldiers csoportmérkőzés 7 11.30-12.00 Heroes - Goldenfox csoportmérkőzés 8 12.00-12.30 Mustangs - Gang csoportmérkőzés 9 12.30-13.00 Titans - Predators csoportmérkőzés 10 13.00-13.30 Wildfires - Sharks csoportmérkőzés 11 13.30-14.00 Goldenfox - Enthroners csoportmérkőzés 12 14.00-14.30 Gang - Steelers csoportmérkőzés 13 14.30-15.00 Wolves - Predators csoportmérkőzés Információink szerint azok, akik szurkolóként érdeklődnének a fejlemények iránt, de személyesen nem tudnak jelen lenni a SportMax csarnokban, az interneten, élő (szöveges) közvetítés segítségével követhetik majd a történéseket. Adósak vagyunk még az egy héttel ezelőtt rendezett AFC - NFC "all star" gálamérkőzés, azaz a Pro Bowl végeredményével. Nos, az örökmérleget újfent kiegyenlítve a konferenciák közül ezúttal az AFC kerekedett felül, 41-34 arányban az NFC-vel szemben. ![]() (A 2010-es Pro Bowl végén a "beugrók" egyikét, Matt Schaubot választották MVP-nek) |
mérkőzések
2022 HFL,
alapszakasz: április 24.: Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u. május 21.: Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29 június 11.: Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38 június 18.: Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7 július 2.: ELŐDÖNTŐ Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13 július 16.: DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl -------------------------------- 2021 Divízió I, alapszakasz: április 10.: Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14 április 25.: Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21 május 9.: Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14 május 29.: DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49 június 20.: Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55 július 4.: ELŐDÖNTŐ Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2 július 17.: DÖNTŐ - Pannon Bowl Miskolc AFT - Budapest Cowbells II 43-22 bajnokság
2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz
edzések
Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)
felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között Nagyobb térképre váltás A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes) |