Acélsisakban és a tévében: indul az NFL

(A Borsod Online részére íródott beharangozó cikk.)

A világ egyik legmegjósolhatatlanabb kimenetelű bajnoksága veszi-vette kezdetét ezen a hétvégén.
Az NFL-ben valóban igaz, hogy bárki megverhet bárkit, de nem azért, mert sok a gyenge csapat, éppen ellenkezőleg. A kétszer négy csoportba szerveződött 32 gárda között alig néhányat tudnak felsorolni a hozzáértők, amelyek esetében "kizárt", hogy odaérjenek a jövő februári nagydöntőbe (Super Bowl). Jellemző, hogy a tavalyi idény végén, és két évvel azt megelőzően is, olyan klubok aratták le a végső sikert (2007: Giants, 2005: Steelers), amelyek épp hogy túljutottak az alapszakaszon, ám a rájátszásban már megállíthatatlannak bizonyultak.

Ha nehéz is jósolni, azért nem lehetetlen: megteszik sokan. Az elsőszámú magyar nyelvű rajongói-szakmai website, az nfl.hu elemzése például a legutóbbi fél-egy évtized állandó főszereplői (Colts, Patriots), valamint az örök esélyes Dallas Cowboys mellett-előtt a San Diego Chargerst jelöli top1 favoritnak; az elsőszámú running back szupersztárt (Tomlinson) soraiban tudó együttes tavaly épp az indianapolisiak legyőzésével jutott Super Bowl-közelbe, és a new england-iek állították meg őket az elődöntőben.
A 2006-os idény végén (azaz 2007 februárjában) a coltsos Manningék örülhettek; egy évvel később a New York Giants-es testvér, Eli és csapata A 2006-os idény végén (azaz 2007 februárjában) a coltsos Manningék örülhettek; egy évvel később a New York Giants-es testvér, Eli és csapata

Az említett New York Giantset illetően sem könnyű biztosat mondani. A bajnokok gyakran visszaesnek a következő szezonban, ám Eli Manning és csapata a bajnoki első hétvége már csütörtökre előrehozott nyitómeccsén jelezte: lehet velük számolni, 16-7-re lenyomták a washingtoni Redskinset. Vasárnap estére (nálunk: éjszakára) további tizenkét összecsapás esik, majd hétfői esti rangadóból is tartanak kettőt. Egyet-egyet ad innen is, onnan is a magyar Sport 2 tévécsatorna: 7-én 10-től a Chargerst a Carolina Panthers ellen, míg keddre virradóra (éjjel 1 óra, ismétlés: kedd este 8) a nálunk is népszerű Green Bay - Minnesota kettős küzdelmét. A következő hétvégétől még 16 forduló jön ősszel, egész szilveszterig, majd januárban a playoff, s aztán... megint a legjobb kettő marad talpon. Végül pedig egy. És az említett magyar tévéadó addig is minden hétvégén (legalább) két mérkőzést élőben közvetít, nem érdemes kihagyni. (A többi meg a neten vagy a helyenként szintén fogható NASN nevű tévéadón követhető.)
Olvasnivalók, információk, előzetesek és beszámolók, valamint linkek videókhoz, meccsközvetítésekhez egyrészt a waltermitty.blogging.hu webnapló amerikaifocis rovatában, másrészt az nfl.hu és kickoff.hu portálokon.

Balogh Attila

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs