A Steelers 2009-ben: száz kilométerek csatája

Dunaújvárosi és budapesti ellenfelet kapott a Miskolc Steelers csapata.
(A Borsod Online részére íródott szezonbeharangozó cikk.)
Idén talán nem kell Zalába utazni - ezzel a sóhajjal fogadta a Miskolc Steelers legénysége a 2009-es bajnoki sorsolás eredményét. A magyar amerikaifutball sportág másodosztályának Keleti csoportjában tavaly másodikként záró borsodiak akkor kétszer is közel ezer kilométeres túrára kényszerültek a tavaszi-nyári szezon során, idén szerencsére a szövetségben jobban figyeltek a földrajzi szempontokra.

Ezzel együtt a miskolciaknak "véletlenül" sem Egerbe vagy Debrecenbe kell utazniuk a két trióra bontott keleti hatos tagjai közül (nevezettek a Szolnokkal kerültek egy blokkba), hanem Budapestre és Dunaújvárosba. A bajnokság első szakaszában tehát a Duna-parti Gorillák lesznek az ellenfelek, illetve két pesti gárda, az előzetesen Wild Card-meccset (selejtezőt) vívó Újpest Bulldogs és Wolves II (azaz az elsőosztályú bajnoki címvédő tartalékcsapata) közül az egyik.
A Steelersnél hivatalosan még nem fogalmazta meg az egyesületi vezetés a sportszakmai célt az előttünk álló szezonra. Az biztos, hogy az egyre duzzadó, és mind több rutinos klubot felvonultató hazai amerikaifoci-életben az Acélosok nem szeretnének hátrébb csúszni a legutóbbi szép sikert követően (csak a legmagasabb osztályba feljutott nyíregyháziak kerültek eléjük a táblázaton), de azt még nehéz volna kimondani, hogy az egyértelmű cél a feljutás. Talán - ha minden szerencsésen alakul a miskolciak számára.

Aréna-kupa

Mindenesetre az erőviszonyok előzetes feltérképezésében segítséget adhat a most szombaton a fővárosban tartandó Aréna-kupa, ami nevében hordozza a lényeget: az amerikaifutball könnyített, télen és teremben űzhető változatát jelentő aréna-futballt fogják itt játszani a fiúk, kevesebb védőfelszereléssel és kisebb létszámmal. Ez a megméretés gyakorlásképpen is jó a január eleje óta teremben edző steelersesek számára, akik várhatóan február végén látnak majd először füves pályát; március végén, április elején pedig már bajnoki ellenfelet is. A miskolci drukkerek várhatóan háromszor tudnak majd itthon szurkolni kedvenceiknek a nyár közepéig tartó idény során (a népkerti Borsod Volán pályán).

III. Cellect Aréna Bowl, január 31., kezdés: 8.30, Sportmax Sportcentrum, Budapest, Kánai út 2. A Miskolc Steelerset az Eger Heroeszal és a Youngboysszal sorsolták össze első körben (időpontok: 11.00, illetve 13.00). Nyolcaddöntők délután fél 4-től, elődöntők 7-től, döntő este fél 9-kor.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs