Teljes díszben, csapatképen

Mezpróba és -kiosztás volt a főprogram az e hét csütörtöki, rendkívüli tréningen. Emellett a fotózás is: mind a honlapunk, mind a Boon számára készültek képek, az újjáalakult keret tagjairól, közös gyakorlásáról, valamint az amerikaifutball speciális felszereléseiről. (Utóbbi külön riport anyagát képeszi majd a megyei hírportálon.)
Kálmán Attila fényképész készített egy egész képsorozatot ezen a délutánon, megörökítve többek között a gyökeresen átformálódott állományú Acélcsapatot - mind egészében, mind csak a juniorbajnokságban indítandó csoportot. Ezek közül a fotók közül bemutatunk néhányat kattintás után. (Később az egész széria az oldal Galéria aloldalán lesz látható.)


Az alábbi fotó a jelenleg rendelkezésre álló, több mint negyven fős keretet mutatja, a csapat körül dolgozó segítőkkel együtt. (Két szélen Szegedi Máté és Aggod Péter főedzők).
A képet megismerő szövetségi vezető, Tóth László MAFSZ-elnök az alábbiakat írta klubunknak címzett levelében:
Gratulálok, a toborzásuk láthatóan sikeres volt, nagyon bízom benne,  hogy ez a csapat felkészítése, összetartása már stabil lesz, és rövid, közép és hosszú távon is jól működő és sikeres Steelers jön vissza aktívan a MAFSZ-bajnokságokba.
Üzenem az új sportolóknak, a csapatvezetésnek, hogy igazi "Acélos" csapatként térjenek vissza a MAFSZ bajnokságaiba, ahol szükség van rájuk!



A további két kép a juniorcsapatot ábrázolja, illetve egy illusztratív momentumot az edzéshelyszínről (utóbbi fotó, a fentihez hasonlóan, Kálmán Attila munkája, s egyaránt kinagyítható).




mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs