Az irányító bemondta az unalmast

(A Borsod Online számára íródott beharangozó cikk.)

Második idény - második hely? Az újonc évén, azaz a bajnoki bemutatkozáson tavaly szerencsésen túllépett Miskolc Steelers a néhány hete indult szezonnak (az amerikaifutball magyar második osztályában) határozott elképzelésekkel vágott neki: a kezdeti megilletődöttségnek nyoma sincs, most mások töltik be a kezdők szerepét, a borsodi Acélosok "rutinosnak" számítanak, így a szakmai célkitűzés sem kisebb, mint a rájátszásba jutás. Ez tavaly nem sikerült, de ezen tavaszon szinte "kötelező".


Az ötcsapatos keleti csoportba a második pozícióhoz legalább három riválist meg kell hozzá verni, amiből egy meg is lett, a két idei újonc gárda egyike, az Újpest Bulldogs (idegenben), a második győzelem pedig vasárnap következhet, a Dunaújváros Gorillazzal szemben. Igaz a Gorillák rövid történük első, majd második mérkőzését is két-két ponttal zárták az elmúlt egy hónap során, ami figyelmeztető jel lehet, hasonlóan ahhoz, hogy a Steelers - a végeredményt tekintve simának tűnő - újpesti diadala sem jött épp könnyen (0-6-os félidő után 14-6 ide).
Kell tehát másodszor is a két pont, majd a rutinosabb, a bajnokságban már több évet eltöltött ellenfelekkel szemben is megmutathatják a miskolciak, hogy előreléptek (ilyen a Nyíregyháza, az Eger, a Zalaegerszeg). Ebben segít, hogy míg a keret jelentős része valóban egy évvel "öregebb" lett, érkeztek jó képességű, bár magával a sportággal még csak ismerkedő új játékosok, s ami a legfontosabb: egyrészt Egerből ideigazolt két falember, másrészt Miskolcra került az egész hazai amerikaifutball-szcéna legjobb irányítóinak egyike. A korábban a Debrecennel első osztályú bajnoki döntőt játszó amerikai Joe Selmser nem csak a magyar társaiéval összehasonlíthatatlan tapasztalatát, kiváló alapképességeit hozta, de megalkuvást nem ismerő győzni akarását is; a csapat honlapján olvasható interjúban kijelenti, a szakmai célként felvázolt második hely neki nem elég, "unalmas", ő első szeret lenni. (A teljes interjú: http:////miskolcsteelers.hu/index.php?pg=cikk&id=1.)

A korábban a Debrecennel első osztályú bajnoki döntőt játszó amerikai Joe Selmser nem csak  tapasztalatait hozta, de megalkuvást nem ismerő győzni akarását is A korábban a Debrecennel első osztályú bajnoki döntőt játszó amerikai Joe Selmser nem csak tapasztalatait hozta, de megalkuvást nem ismerő győzni akarását is

Harda Attila edző bár mértéktartóbb, maga is úgy látja, hogy éppen az amerikai quarterback érkeztével tágult ki igazán a horizont, az egy éve folyamatosan fejlődő futások mellett nagyobb hangsúly kerül a passzjátékra - ami a közönség szemében az igazán látványos focinak számít. Passzolt touchdownokat, sok yardos átadásokat, egyáltalán: miskolci pontokat idén először április 20-án, vasárnap láthat a helyi publikum, amikor is a Steelers a Dunaújvárost fogadja, délután 3-tól a népkerti Volán-pályán.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs