Aki nyer, az nyer! Miskolc - Debrecen derbi

Az északkelet-magyarországi rangadón, úgy tűnik, egyszerű a képlet: amelyik gárda bezsebeli a győzelmet, esélyt kap, hogy a rájátszásban folytassa a juniorbajnoki küzdelmeket. Vasárnap 3 órától olyan csapatok mérik össze erejüket utánpótlás szinten, amelyek fiataljai idén ősszel egy-egy sikert már arattak. Figyelmeztető jel a hazaiak számára, hogy a közös alakulatot nevező hajdúságiak és szolnokiak épp azt a Cowboyst múlták felül - meglepetésre -, amelytől a borsodiak simán kikaptak Pesten...
Az Acélcsapat-ifi gyengébb idénykezdet után Jászberényben két hete helyreállította renoméját, újjáélesztve a reményt, hogy 2010-es szezont követően ismét a playoffba juthasson. A miskolciak által várt eredmény kiszurkolásából minden helyi sportbarát kiveheti a részét - a Szentpéteri kapuban rendezendő mérkőzésre a belépés díjtalan.
Miskolc Steelers - Debrecen Gladiators, juniorbajnokság, negyedik mérkőzés - időpont: 2013. október  20., délután 3 óra, helyszín: a Szentpéteri kapui rendészeti szakközépiskola pályája.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs