Az idáig, és a tovább vezető út

A második helyezéssel végződött bajnoki idény zártával a Miskolc Steelers egyesületi elnöksége megtartotta értékelő ülését, levonva a tanulságokat, meghatározva a továbblépés irányait.
Egyúttal a tisztújítás is lezajlott, bár a vezetés összetételében csak kisebb változások történtek. Legfontosabb, hogy újabb ciklusra vállalta az elnök és az alelnök a megbízatást, mindamellett Páll Sándor és Nádi Gyula jelezte, hogy közvetett és közvetlen segítségükre egyaránt számíthat az Acélcsapat a jövőben is (ahogy 2006 óta töretlenül). Az elnökség többi tagja is marad, egyedül a titkár személyében kellett cserét eszközölni: Szegedi Máté külföldi munkavállalása miatt nem tudja-tudta (május óta) ellátni a feladatot, helyét Varga-Nyisták Mária veszi át.

Elhangzott a vezetőedzői értékelés is a szakmai munkáról és eredményekről. Száraz Zsolt legfontosabb megállapításait idézzük:
- Télen világosan megbeszéltük, mi áll előttünk. Ha új játékosok jönnek, és azok, akiket tényleg sikerült magunkhoz csábítanunk, akkor döntőt játszunk - ha nem, akkor pedig a bennmaradás lesz a tét a Divízió 1-ben. Az utóbbi, ugye, nem lett volna komoly cél... A klubvezetés megteremtette a hátteret, ennek köszönhetően összejött minden, meglett a finálé is. Hogy ott milyen eredményt értünk el... lehet, ha tovább tart a mérkőzés, már nekünk áll a zászló, lehet, hogy nem. De kiderült számomra, mi volt a különbség a győztes Újpesttel összehasonlítva: csapatként jobbak voltak a Bulldogok. Ők ráadásul lendületben voltak, feljutva a Divízió 2-ből végignyomták a Div1-et, pozitív hangulatban, jó felkészüléssel a hátuk mögött. A liláknál nyolc edző foglalkozik a csapattal, több korosztályban, a meccs alatt is öt tréner dolgozott az oldalvonal mentén. Ez meghozza az eredményét. És ezzel együtt sem volt egyértelmű, hogy a végén ők fognak nyerni.
Már szezon közben felmerült bennem: idén kicsit „megcsúfoljuk” az amerikaifutballt, az elsőosztályú bajnokságot... Nem tudtuk olyan hatékonnyá, profivá tenni a felkészülésünket hétről hétre, ami méltóvá tenne, hogy bajnoki döntősök legyünk. Nehezítette a munkát a földrajzi távolság, fele csapat Kassán, fele Miskolcon, még ha nagyjából ez az offense-defense elkülönülésnek felel is meg. De azért visszaüt. És mégis a legjobb kettő közé kerültünk.



- Magasra is tettük a mércét ebben az évben magunknak. A 2014-es szerepléssel kivívtuk, hogy - amennyiben a feltételek meglesznek hozzá - 2015-ben akár a HFL-ben szerepeljünk, tehát a csúcson. És meg kell találjunk a módját, hogy a játékosainkat is ösztönözni tudjuk, hogy legyenek részesei, legyenek partnerek ebben az újabb szintátlépésben. Tudatosítanunk kell, ahogy mindenkiben, aki szereti Miskolcon az amerikaifutballt, hogy hova jutottunk: hogy jövőre akár a Budapest Wolves ellen játszhatunk, és hasonló erejű csapatokkal.

A tréner egyébként az alábbi mondatot másolta be a mérkőzés utáni napokban a csapat belső Facebook-oldalára:
„Nem az eredmény, hanem az odáig vezető út a fontos!”

Ugyanitt szólította meg a gárdát, egyúttal az Acélcsapat minden hívét Páll Sándor elnök is:
Kedves Steelers család!
Először is szeretném megköszönni az elmúlt évben és években mutatott hozzáállást és természetesen az ezüstérmet.
Viszont szeretnék egy-két gondolatot megosztani veletek. 2011 szeptemberében, amikor teljesen padlón voltunk, néhány játékos és sportvezető meggyőzött engem és Nádi Gyula barátomat, hogy az igazi sportemberek akkor mutatják meg a tartásukat, ha baj van. Akkor úgy döntöttünk hogy újra felépítünk egy új, egy ezerszer jobb Steelers családot.
Azt hiszem, sokan tudják, milyen nehéz és odaadó munka kellett ahhoz, hogy most mégis egy érem birtokosai lehessünk; habár ezüst (nekünk is fáj), de igazán büszkék lehettek, lehetünk, hogy ezt elértük.
Gratulálok a csapatnak az eredményhez.
Kívánok a következő időkben jó egészséget, kitartást és sok örömet, boldogságot a Steelers családon (magyar, szlovák és ukrán) belül és kívül egyaránt Nádi Gyula alelnökkel együtt.

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs