Tanulni jöttünk, de nem kioktatást várunk!

- Tíz éve, mikor egy tanár barátomnak elmeséltem, milyen nagy kalandba fogtunk bele az amerikaifutball egyesület megalapításával, ő nem azt válaszolta, "mit akarunk mi ezzel a tojáslabdával". Hanem azt, hogy sportolni mindennel és mindenhogy nagyszerű dolog. És hozzátette, biztos benne, hogy egyszer büszke leszek minderre - ezzel a visszaemlékezéssel utalt az évtizeddel ezelőtti miskolci sportági kezdetekre Nádi Gyula. A Steelers elnökhelyettese a klub csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján mindjárt hozzá is tette: bizony büszke arra, amit tíz év alatt sikerült létrehozni.

Ennek a folyamatnak betetőzéseként érkezett el a 2015-es szezon, amelyet az Acélcsapat, köszönhetően korábbi teljesítményének, a hazai bajnokság legfelső, kiemelt kategóriájában, a HFL-ben kezdhet. Ennek a most induló bajnoki idénynek a beharangozó rendezvényét tartották a Szemere utcai Fald Fel Amerikát étteremben.

A folytatásban a borsodi gárdára váró feladatsort tekintette át Nádi Gyula. Áprilistól júniusig a következő ellenfelek várnak a miskolciakra a hat alapszakaszi fordulóban:
- A tavalyi HFL-első, aztán Szlovákia number 1-ja, a nyolcszoros magyar bajnok, a múlt évi Divízió 1 aranyérmese, a mindig erős ellenfélnek számító Tigrisek, és az egyetlen vidéki magyar bajnok... - jellemezte érdemeikkel sorban a riválisokat az alelnök. A tekintélyt parancsoló névsor így fest, ugyebár: Budapest Cowbellst, Bratislava Monarchs, Budapest Wolvest, Újpest Bulldogs, Nyíregyháza Tigers, Győr Sharks.
- Az elitligába tanulni jöttünk, de nem kioktatást várunk! - Elhangzott még tőle: a közelmúltban egy szakportál a "legjobb küzdőszelleműnek" nevezte a Steelerst a hazai mezőnyben, ehhez kell méltónak bizonyulni a továbbiakban is.

Száraz Zsolt a közelebbi múlt felemlegetésével kezdte: hogy amikor két éve átvette újra a szakvezetői posztot, az adott szezon végére sikerült annyira összerázni a csapatot, hogy a későbbi bajnok Cowboyt 7-0-ra verte a Miskolc, Pesten.
- Ez már a HFL, ezt hangsúlyozom most minden edzésen a fiúknak, márpedig a HFL-ben helytállnunk kötelesség, nem pusztán lehetőség.
A tréner elmondta, a kassai kontingensre (Cassovia Steelers) ugyanúgy számít a csapat, mint az elmúlt két évben, folytatódik a partneri együttműködés, sőt, továbblép, hiszen a két keret által alkotott közös csapat 2015-ben a most induló szlovák bajnokságba is benevez. Emellett arra számít, a fiatalok, saját nevelésű játékosok épp oly erősségei lehetnek az Acélcsapatnak, mint a határon túliak, akár az olyan idegenlégiósok, mint a klubhoz a héten csatlakozott Troy Rice.


Troy Rice: Troy Rice: "Sokkal jobb a foci itt, mint amire számítottam. Otthon kérdezik a barátaim, mit keresek itt, de én látom,hogy fejlődik a sportág, egyre jobbak a magyarok, és szerintem sok amerikai játékos fog még jönni."

Az amerikai fiatalember volt a sajtótájékoztató sztárja: a Philadelphiából érkezett, kisgyermek korától, tehát lassan két évtizede a sportágat űző elkapó és visszahordó már mifelénk is jól ismert, hiszen tavaly a Nyíregyházát, majd a Hurricanst erősíttette; ezt követően határozta el, hogy 2015-re Miskolcra igazol. Időközben tett már egy ausztráliai kitérőt is, ám mint mondta, bár nagyon érdekes volt számára az elmúlt időszakban új kontinenseket, érdekes megismernie, ha majd leveszi az ezüst-piros mezt és kék sisakot, profiként többet nem vesz magára felszerelést: felhagy a focival, s az egyetemet befejezve karrierjére kíván koncentrálni.
- Két esztendeje vagyok távol a családomtól, barátaimtól, ugyanakkor sok élménnyel gazdagodtam, úgy érzem, jobb ember lettem, olyan tapasztalatokat szerezve, amilyenek más amerikaiaknak nincsenek.
Troy repülője kedden szállt le Magyarországon, már aznap kilátogatott a miskolci edzésre, szerdán rádióinterjú következett (Rádió M; alant fotók láthatók erről), a csütörtöki sajtótájékoztatót követően pedig az első aktív tréning. Szombaton az első bajnoki, Felsőzsolcán a Cowbells ellen, amit mint mondta, már nagyon vár. A 7-es mez lesz az övé (ennek ünnepélyes átnyújtásáról és felöltéséről szintén mutatunk képeket), amiben wide receiver, kick és punt returner, running back vagy akár safety posztokon tűnhet majd fel a pályán.


Imricskó Péter, Troy Rice, Nádi Gyula, Száraz Zsolt










mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs