Megkezdi bajnoki útját a "fakó"

UPDATE! Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2   6-14

Miskolc Steelers 2 - Budapest Wolves 2
2018. március 17., szombat, 14:00, Miskolci Rendészeti Szakközépiskola (Szentpéteri kapu 78.)
Divízió II-es bajnoki mérkőzés


Régen a tartalékcsapatot a fakó névvel illették a futballpályák környékén (természetesen ez még az európai típusú labdarúgás világa), manapság nincs jobb kifejezés, mint a becézett "tarcsi". Az Acélcsapat esetében is ez a lényeg: a Steelers 2-ben azokból áll a keret, akik koruknál vagy egyéb tényezővé fogva nem vagy nem feltétlenül állhatnak majd a nagycsapat rendelkezésére, és az egyesület így szeretne számukra komoly, rendszeres játéklehetőséget biztosítani.
Első ízben szerepel ilyen formációban a Steelers, minthogy a klub épp csak több mint egy évtizedes históriája folyamán először indít két gárdát a hazai versenysorozatokban. Az immár több esztendeje az elitligában, a HFL-ben vitézkedő nagyok mellett tehát ebben a szezonban a harmadosztályban is lehet majd a miskolci Acélosoknak drukkolni. A mérkőzések értelemszerűen nem fogják ütni egymást.

A kicsiké a nyitány, előbb rájuk hárul a figyelem, városhatáron belül és kívül egyaránt. A keret egészére nézve megfogalmazódott edzői célkitűzés, miszerint "gyorsulni kell", nyilván az alsóbb szinten is kell hogy éreztesse hatását. A tavaly az utánpótlás-bajnokságban (immár többedszer) döntős és a kupasorozatot végül ezüstéremmel záró U19-es keretből sokan feltűnnek majd a DivII-es versenysorozatban. Melléjük zárkózhatnak fel azok az újoncok, akiket folyamatos toborzása révén bármikor vár a Miskolc Steelers - az érdeklődők legkönnyebben a keddi-csütörtöki edzések alkalmával vehetik fel a kapcsolatos a szakvezetéssel.

A Steelers 2 szombaton délután 2 órai kezdéssel a Budapest Wolves 2 csapatával találkozik, helyszín az edzőpálya a Szentpéteri kapuban (rendőrtiszti iskola; belépő 800 Ft). A Divízió II-ben ezen a hétvégén további három összecsapást rendeznek: a Boda Troopers - Dabas Sparks, az Eger Heroes - Rebels Oldboys és a Dunakeszi Rangers – Jászberény Wolverines derbiket. Részletek a sportági szakszövetség honlapjának beharangozó cikkében.
Folytatás április 1-én megintcsak hazai pályán, majd két hétre rá idegenben, aztán május közepén és végén újabb két meccs, hogy júniusban Jászberényben zárja az alapszakaszt az Acél-fakó.
Az idézett honlap nemrég beharangozó cikket szentelt a témának, amelyben a miskolci edzői stábból Varga Zoltánt szólaltatták meg:
A HFL a szemek előtt, ez a céljuk a fiatal acélosoknak


UPDATE! a mérkőzésen készült fotó:

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc AFT

július 2-3.:
ELŐDÖNTŐK

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
2
0
89:31
Miskolc Steelers1
0
28:25
Budapest Cowbells2
1
46:72
Budapest Wolves0
1
25:28
Győr Sharks0
2
38:70



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs