Koronázókkal kezdünk, Tigrisekkel folytatjuk

Vasárnap a székesfehérváriak, jövő szombaton a nyíregyháziak érkeznek a felsőzsolcai sportpályára, hogy megállítsák a döntő felé robogó miskolciakat. Ami utóbbiakat illeti, ez az idény egyik komoly rangadójának számít jelen állás szerint - de egyelőre még maradjunk az előttünk álló hétvégénél. A június 9-i (március 25-ről halasztva) Steelers - Tigers derbit ugyanis megelőzi a június 3-i Steelers - Enthroners találkozó.
Indulhat a harc a kiemelésekért - ezzel a felütéssel harangozza be a sportági szakszövetség honlapja a most következő fordulót, és valóban, a szombati és vasárnapi ütközetek tétje már az, kinek ilyen végső helyezésre lesz esélye az alapszakasz lezárultával. Jól látható, hogy a 8 csapatos HFL első fele reménykedhet a finalista szereplésben 2018-ra, míg az alsó régió a bajnoki táblázaton a becsületért küzd.

Az Acélcsapat mellett a Wolves, Cowbells, Tigers hármas alkotja az elitet, közülük az előbbi kettővel már megvívta a bajnokiját a miskolci gárda (egy győzelem, egy vereség), míg a keleti rangadó egy hét múlva következik. A Fehérvár Enthroners a második négyesbe tartozik, jelen pillanatban 1 győzelem és 4 vereség áll a neve mellett tabellán. Nyilván előbbiek számát szeretnék növelni, de nem lesz könnyű dolguk Felsőzsolcán, hiszen mindezidáig csak Dunaújvárosban sikerült diadalmaskodniuk, még április végén.
Az ugyancsak a pillanatnyi állás szerint negyedik, de tulajdonképpen az egy-egy vereség miatt holtversenyes elsőnek tekinthető négyes egyikeként a Miskolc Steelers számára ezen a hétvégén egyértelműen a győzelem a cél. Hazai pályán szükséges folytatni a menetelést, amit három győzelem mellett csak egyetlen, miminális különbségű (szintén hazai) kudarc szakít csak meg (ugyancsak áprilisból).

Figyelmeztető jeleket említ egyébként a mafsz.org cikke:
Az Acélosok nem nyújtottak meggyőző teljesítményt az Eagles ellen, hiszen sok labdát adtak el és offense-ben is volt bőven hiba. Andre Whyte viszont ismételten kimagasló teljesítményt nyújtott, aminek hála meglett a győzelem. Eaton Demetrius Lamar vezetőedző sem volt teljes mértékben elégedett és kiemelte, hogy nagyon sok munkát kell végezniük a következő meccsig. Talán most jöhet el igazán az a pillanat, amikor Andre Whyte, Vasyl Yordan és Pawel Lesiv dolga nehezebb lehet, hiszen a sok belső futásra talán a Fehérvár Enthroners-nek lehet jó ellenszer a D-line-ja, amely a Cowbells és a Sharks ellen sem engedett túl sok futást. Viszont a passzjátékban továbbra is fejlődnie kell Erős Márknak, főleg, a legutóbbi 4 interceptionje után. Viszont a Miskolc ellen a Fehérvár futójátéka is visszaeshet, mert a Miskolcnál is azért acélos a védőfal.
Ugyaninnen Eaton Demetrius Lamar vezetőedzője prognózisa:
Most egyelőre nem törődünk azzal, hogy milyen három hét elé nézünk, csak az Enthroners a lényeg. Viszont egy kicsit felülbíráltuk az Eagles elleni találkozónkat. Jobban megnézve nem játszottunk olyan rosszul, mint ahogy elsőre mondtam. Az Enthroners egy jó erőkből álló gárda, mind a 11 pályán lévő játékosunkra szükségünk van ahhoz, hogy legyőzzük őket.

Hungarian Football League, magyar amerikaifutball-bajnokság
Miskolc Steelers - Fehérvár Enthroners
2018. június 3., vasárnap, délután 3 óra
Felsőzsolcai sporttelep (Bólyai János utca)

A meccset élvőben közvetíti a DigiSport tévé 1-es csatornája, vasárnap 14.45-ös kezdéssel.


mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs