Alapszakasz-második a Steelers, Whyte ezeryardos

Kis híján hibátlanul teljesítette a HFL 2018-as alapszakaszát az Acélcsapat, majdhogynem megismételve a tavalyi bravúrt, ami utóbb döntőt ért. Most, a sors fintoraként, a rájátszás első meccsén majd az a Budapest Cowbells áll a miskolciak útjába, amely gárda egyetlen ponttal felülmúlta a tavaszi menetelés kezdetén a borsodiakat, továbbá előző évben legyőzte a fináléban... Most tehát kettős visszavágásra adódik lehetőség - július 1-én, vasárnap (15 óra), hazai pályán, azaz a Steelers otthonául szolgáló felsőzsolcai sporttelepen.
A fentieket, vagyis az azonos pontszámmal a Budapest Wolves mögött megszerzett második helyezést a most vasárnapi bajnokin biztosították be az acélosok. Dunaújvárosban, ha nem is remekelve, de magabiztosan és fölényesen verték a Gorillaz együttesét. A legfontosabb feljegyzendő adat: Andre Whyte, az ezüst-pirosak amerikai futója egészen egyedülálló bravúrral hetedik idei meccsén elérte és túllépte az ezer yardos határt. Mellette az irányítót és a rúgót lehet és érdemes név szerint kiemelni.


HFL, magyar amerikaifutball-bajnokság, hetedik mérkőzés, Dunaújváros:
Dunaújváros Gorillaz - Miskolc Steelers 10-24 (0-14, 3-0, 0-3, 7-7)
Miskolc pontszerzők: Andre Whyte 2 TD (futott), Vasyl Jordan TD (irányítófutás), Jónás Máté mezőnygól és 3 extrapont-rúgás.

A mérkőzést élőben közvetítő DigiSport tévé adásának teljes felvétele, valamint összefoglalója:
A Fűzővel kifelé! hírportál tudósítása:



mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs