Vége-e a szezonnak? Szombaton Debrecenre figyelünk (updated!)

A hajdúsági megyeszékhelyen játsszák a hétvégén a másodosztályban (Div II., Kelet 1) azt a mérkőzést, amely nemcsak a résztvevő felek - a Debrecen és az Eger - saját csoportjukbeli helyezéseiről, de közvetett módon a Steelers idényéről is dönt. Ha a Hősök megverik a Gladiátorokat, a Divízió II. sajátosan összetett kiírási rendje értelmében előrébb (összesített tizedikként) végeznek, mint az Acélosok, akik ilymódon a 11. pozícióba csúsznak vissza - azután, hogy saját csoportjukban (Kelet 2) egy győzelmet és három vereséget begyűjtve a harmadik helyen végeztek az alapszakaszban - s ennek nyomán még esély nyílik rá, hogy a 2009-es bajnoki évad teljes lezárása helyett még egy további meccsre készüljenek az előttünk álló hetekben.

(Továbbkattintás után másodosztályú bajnoki eredmények.)

A másodosztály utolsója ugyanis automatikusan kiesik, a harmadik liga bajnoka automatikusan feljut, viszont utóbbi versengés döntőjének vesztese jogot kap arra, hogy kihívhassa a felsőbb osztály utolsó előttijét: 11-dikként vagy a Heroest, vagy a Steelerst. Mint említettük, utóbbi kérdés az egriek debreceni vendégjátéka folytán dől majd el. Ha győznek, ők a „jók”, ha veszítenek, akkor várhatják azt a bizonyos „kihívást”. A miskolciak tehát ugyancsak izgatottan leshetik a mostani szombatot, a Debrecenből érkező híreket - ez a nap számukra most idén a „Challenge Day”...
A teljességhez hozzátartozik, a kihívás a harmadosztály másodikja számára csak egy lehetőség, tőlük függ, élnek-e vele. S ha igen, a miskolci klubvezetés dolga lesz reagálni rá: elfogadják vagy sem. (Helyesbítés: nincs mérlegelés az elfogadás tekintetében - a szerk.) Előbbi esetben a Steelers várhatóan utazik a leendő riválisához. Az Acélcsapat háza tájáról annyi szivárgott ki, hogy az egyesületnél számolnak ezzel a plusz mérkőzéssel, azaz a Tippmixen egri diadalra fogadnának, s a júliusi túlróázására még júniusban egy komoly edzőmeccsel (június 20.?) szeretnének felkészülni.
Erre az esztendőre kivételesen nem jutott Miskolc - Eger bajnoki, ám a két csapat sorsa újfent összefonódik Erre az esztendőre kivételesen nem jutott Miskolc - Eger bajnoki, ám a két csapat sorsa újfent összefonódik


Honlapunkon eddig még nem közölt másodosztályú eredmények az elmúlt hetekből:

Dunaújváros Gorillaz - Újpest Bulldogs 35-0
Veszprém Wildfires - Kaposvár Golden Fox 13-20
Budapest Cowboys 2 - Pécs Gringos 6-45
Eger Heroes - Szolnok Soldiers 6-14
Nagykanizsa Demons - Veszprém Wildfires 6-14
Zala Predators - Pécs Gringos 20-7
(forrás: mafl.hu)

Következik:
Debrecen Gladiators - Eger Heroes
2009. június 13., Debrecen

Updated!
Debrecen Gladiators - Eger Heroes 6-26

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs