Bajnok Gorilláknak lenni sem könnyű...

Jövőre is Divízió II címmel olvasható tanulságos írás a dunaújvárosi egyesület honlapján. A Gorillaz, mint ismeretes, néhány napja megnyerte a másodosztály fináléját, amelynek igazi tétjét az adta, hogy győztese jogot kap az egy kategóriával feljebb lépésre. Ez a jog a pályán elért eredmény alapján az újvárosiakat illette, pontosabban, most már tudjuk, illette volna meg - ám ők nem élnek vele. Nincs rá módjuk, azaz több érv szól ellene, mint mellette - amint az az alant beidézett szövegből kiderül.

A cikket Bachrathy Kornél, a Gorillák 11-es számú játékosa jegyzi.

A Gorilláknak a Pannon Bowl megnyerése után határozniuk kellett, hogy vállalják-e az első osztályú indulást 2010-ben. A körülmények és a lehetőségek mérlegelése után nemleges döntés született, így jövőre is a Divízió II megnyerése lesz a csapat elsődleges célja. A miértekről bővebben írásunkban olvashatnak.
Csapatunk mindössze három év alatt nagy utat tett meg, az eddigi remek teljesítményre idén a koronát is feltettük a másodosztályú bajnokság megnyerésével, az ezzel kapcsolatban a Dunaújvárosi Hírlapban megjelent cikk ITT tekinthető meg. Ezt követően határoznunk kellett a folytatást illetően, ugyanis a Divízió I-es nevezésnek a korábbiaknál is komolyabb feltételei lesznek jövőre. A magasabb nevezési díj mellett a legjobbaknak külföldi kupasorozatban is meg kell méretniük magukat, melynek szintén magas költségei lesznek. Ugyan a Gorillaz is szeretne az első osztályban szerepelni néhány éven belül, de az anyagi háttér mindezekhez egyenlőre nem biztosított. Igyekszünk bővíteni a szponzorok körét, de felelőtlenül nem akarjuk kockáztatni a csapat jövőjét egy „túlvállalt” szezonnal. További problémánk az utánpótláscsapat kérdése, ugyanis 2010-ben a korábbiaknál még nagyobb létszámú ifjúsági csapatot kell működtetni a DIV I-eseknek, mellyel jelenleg egyáltalán nem rendelkezünk. Ugyan a következő év legfontosabb célkitűzése a junior csapat létrehozása, de ennek intenzív toborzását csak szeptemberben tudjuk megkezdeni, a fiatalokat pedig megfelelő felkészítés nélkül nem fogjuk versenyeztetni.
Már csak a Steelersen múlik (vagy a szövetségen?), jövőre is egy divízióban szereplünk-e velük; az pedig a 2010-es sorsoláson, hogy összecsap-e jövő tavasszal újfent az Újváros és a Miskolc Már csak a Steelersen múlik (vagy a szövetségen?), jövőre is egy divízióban szereplünk-e velük; az pedig a 2010-es sorsoláson, hogy összecsap-e jövő tavasszal újfent az Újváros és a Miskolc

A tárgyi feltételek mellett személyi kérdések is akadályozzák a Divízió I-es indulást. A csapat idei sikerkovácsa, Grátz Vilmos edzőként való megtartása rendkívül fontos egyesületünk számára, mivel az ő szakmai felkészültsége nélkül nem jöhetett volna létre az idei bajnoki cím. Ráadásul a magasabb osztályú játékra való felkészítésben is meghatározó lehet a szerepe, hasonló tapasztalatú és hozzáállású edzőt egykönnyen nem tudunk találni. Mivel Vilinek velünk párhuzamosan már van Győrben egy kétszeres bajnok elsőosztályú csapata, összeférhetetlenség miatt nem lehetne a legjobbak között egyszerre a Gorillaz edzője is. A továbblépés szempontjából a távolabbi jövőben mindenképpen komoly fejtörést okoz majd az edzőkérdés, hiszen a most meglévő kiváló edzői kapcsolathoz hasonlót kialakítani mással nem lesz könnyű, nem beszélve a szakmai kérdésekről. Az sem vitás, hogy rengeteget kell még fejlődnie a Gorillák játékának, hogy partiban lehessenek a legjobbakkal. A védelemmel egyértelműen kevesebb a probléma a mutatott játék alapján, de a támadósor passzjátékán és a futójátékon is sokat kell még dolgozni.
További gondot jelent a roster mélysége, több játékost veszítettünk az idei évben, így a cserelehetőségek korlátozott száma a szezon vége felé egyre inkább éreztette hatását. Ugyan a meghatározó játékosok közül a legtöbben egészségesek tudtak maradni, de a nagyobb terhelést jelentő Divízió I-ben mindenképpen szükséges a játékosállomány bővítése. Az újonnan érkezők megfelelő felkészítése és csapatba integrálása szintén időigényes, a juniorok képzése mellett az ősszel csatlakozók beépítése lesz az edzői stáb legfontosabb feladata.
Mind a junior (14-18 éves kor között) mind a felnőtt csapatba várjuk a jelentkezőket, amint az edzések beindulnak honlapunkon megjelennek majd az időpontok és a helyszínek.
Amennyiben a 2010-es szezon kezdetéig érdemi eredményeket tudunk felmutatni a jelenlegi problémás kérdésekben, és újra ki tudjuk vívni a legmagasabb osztályban való indulás jogát, tervezzük a 2011-es idényben történő Divízió I-es indulást. Reméljük, elérjük a kitűzött célokat és a közeljövőben újabb csapatsportban lesz Dunaújvárosnak elsőosztályú egyesülete.
Bachrathy Kornél

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs