Acél és karom: lenn és fenn, lenn és lenn

Megvolt a sansz, meg is ragadhatta volna a Steelers, ám ki kellett engednie a kezéből: a Tigers kirángatta onnan. A Nyíregyháza és a Miskolc csoportelsőségért vívott szombati nyírségi rangadója végül viszonylag sima hazai győzelmet hozott (30-14), ám jóval szorosabbat, mit a két gárda tavalyi találkozója.

Nyíregyháza Tigers - Miskolc Steelers 30-14 (3-0, 14-14, 13-0, 0-0)

Nagykálló
Miskolci pontszerzők: Paulenka László (futás, TD, 6 pont, extrapontrúgás kimaradt), Joe Selmser (irányítófutás, TD, 6 pont, extrapont-kísérlet: Farkas Bence, elkapás, 2 pont).

Nagykállón, a Tigers pályájának helyt adó Nyíregyháza közeli településen is „otthon” volt a Steelers: gyakorlatilag végig a mérkőzés folyamán a "Hajrá, Miskolc" és a „Go Steelers” kórus zúgott a lelátóról, természetesen a vendégeket elkísérő félszáz fős drukkerhad jóvoltából. Ehhez képest a néhány száz főre tehető helyi publikum részéről első ízben a harmadik negyedben hallottunk csak az egész pályát betöltő, a hazaiakat biztató kiáltást, azt is egyetlen torokból... Mindazonáltal a hangulat rendben volt, mondhatni, ideális körülmények között zajlott a találkozó, ami annak fényében tűnt különösen megnyugtatónak a kezdéskor, hogy a miskolci buszok reggeli-délelőtti indulása idején még úgy tűnt, esős lesz ez a meccs. Nem lett, az idő száraz maradt, akárcsak a talaj, a hőmérséklet pedig játékra megfelelő.

A csak félig-meddig beavatott miskolci érdeklődők számára a nagy kérdés az volt: játszhat-e a Miskolc klasszis irányítója? Hiszen a hét elejétől hírlett, hogy Joe Selmser megsérült, annyira, hogy aligha léphet pályára. Persze, mindezt a Steelers háza táján titkolni igyekeztek - ennek „dőltbe” a borsodi napilap is, amely sportrovatában azzal a felvezető mondattal harangozta be a rangadót, miszerint két ragyogó quarterback néz majd farkasszemet egymással..., ami tehát nem csak azért látszott valószerűtlen fejleménynek, merthogy a támadó csapatrészek vezérei nemigen szoktak egyidejűleg a játéktéren tartózkodni. Ám, szerencsénkre, az újság riporteri fordulata bizonyult - ha nem is szó szerinti értelemben - helyes prognózisnak; de erre várni kellett egy kicsit.

A pénzfeldobás nyomán nyírségi kickoff és borsodi visszahordás: a Steelers a saját 20-áról kezdhette a partit. A miskolci offense közepén Száraz Zsolt, a „régi” irányító kapta ekkor a snapek után a labdát. Hamar jött a negyedik kísérlet, first down nélkül, az ilyenkor kötelező punt (miután egy trükkel sikerült lesre ugrasztani az ellenfelet, de aztán rossz starttal visszakaptuk az 5 yardot); az elrúgás rosszul sikerült, ám visszaszereztük. Az újabb támadás sem járt különösebb előrehaladással, a Nyíregyháza támadásba lendülve viszont field goal kísérletnyi távolságig került és élt a lehetőséggel. 0-3
A következő Steelers-támadás meghozta az első sikeres passzt - ám a vendégdrukkerek ismét csak annak örülhettek, hogy a punt elég messzire szállt...

A második negyed elején még egyértelműbbé vált a Tigrisek fölénye, egy majd' ötven yardos passz ért touchdownt, az extraponttal együtt már-már az egy évvel korábbi nagyarányú miskolci vereséget kellett vizionálnunk. 0-10
Ezt követően azonban offense-ünk végre összehozta első first downját a meccsen, de ezt sem hozza még a várt fordulatot, irányítónkat - ekkor már bejött Joe Selmser, aki ezek szerint mégis tudta vállalni a játékot, s mint kiderült, a meccs nagyobb részét képes volt végigjátszani - sackelik. A punt ismét ragyogó, egész a túlsó sarokig száll, ott gurul ki. S mintha épp ez volna a fordulópont (megjegyezve, hogy a puntok végig nagyszerűen alakultak). Rossz nyíregyházi futások jönnek ugyanis, fumble-lel a végén, így a 20 yardos környékéről támadhatunk, aminek TD kell hogy legyen a vége - az is lesz, a „szokásos” forgatókönyv szerint Paulenka László running back fut be a labdával. Az extrarúgásnál a fal nem tudja feltartani az ellent, ami megzavarja rúgónkat. 6-10

Ám az említett fordulat nem válik teljessé: a Tigrisek goal line szituációban nem hibáznak, előbb a passzt levédekezzük, utóbb a futást nem, touchdown, s az extrapontot, mint a találkozón mindvégig, tökéletes biztonsággal gyűjtik be a hazaiak. 6-17

Említettük már a puntjainkat, most a másik oldal extrarúgásait; ami ezekhez hasonlóan „állandó” elemnek bizonyult a derbin, az, hogy a Nyíregyháza Tigers a kickoffot rendre touchbackre rúgta. Direkt-e? Ki tudja. Ez alkalommal a bírók újrarúgatták, a félpályáig jutott a labda, offense-ünk ebből a pozícióból indulva jó belső és jó külső futásokkal operálva közelített a gólvonalhoz, végül inchekkel előtte felállva benyomja a támadósorunk az irányítót. Sőt, az extrapróbálkozás, mint már többször az idény során, egy fake után passz a két pontért. 14-17
Két másodperccel a félidő vége előtt megint mi támadunk, de a passz interceptionbe torkollik, és a visszafutást csak az utolsó védőnk bírja megállítani... Marad tehát a szoros állás, s a miskolci remény szünetben, hogy a Steelers feltámadása folytatódik. Bár mindenki tudja, hogy a Tigers nem fogja ennyiben hagyni, és rutinja, tudása, játékosai egyéni képességei azt vetítik előre, hogy a második játékrészre újult erővel, új taktikával jönnek majd ki. Így is lett. A vendégek neve mellett a képzeletbeli eredményjelző táblán nem jelenik meg több pont, annál több a hazaiak oldalán. A 3. negyed 35 yardról induló nyíregyházi támadását erős külső futás lendíti előre. Passzolt touchdownjukat egy fault érvényteleníti. Kétszeri büntetés és visszaveti őket, 6-7 pont begyűjtése helyett punttal ér véget számukra ez a drive. Nálunk a labda... de rögtön fumble. A vendéglátók nem hagyják veszni a visszakapott esélyt, halfback-fullback felállású futókettősük mint a vonat robog előre, képtelenek vagyunk útját állni, mint kés a vajon, úgy vágnak keresztül a védővonalunkon - és a gólvonalon is. 14-23
A legtöbb, ami elmondható erről a derbiről: a Steelers jól tartotta magát a később már egy osztállyal feljebb szereplő Tigers ellen A legtöbb, ami elmondható erről a derbiről: a Steelers jól tartotta magát a később már egy osztállyal feljebb szereplő Tigers ellen

Touchback után 20-ról indulva a miskolci offense jól halad előre, ismét „ülnek” a playek - körülbelül ekkor halljuk a bevezetőben említett első nyírségi „hajrá”-t, a közönség érzi a feszültséget, vendégoldalon bizakodnak, a hazai körében talán aggodalom támad -, de hamar 3. és 30 szituációba kerül csapatunk, s bár bevállalják a nagy passzt, nincs elkapás. Ragyogó puntolás egész a goal line-ig! Lehet, ez az utolsó apró öröm a Steelersért szorítók számára?
A nyíregyházi futást a saját 35-ösnél sikerül csak megállítani... Ilyen közelségből már direkt TD-passzal lehet próbálkozni, és Vasyl Jordan nem is adja alább. Hiába száll kiszámíthatóan a sarok felé az átadás - a partvonalnál bosszankodunk is emiatt -, „illetékes” védőink nem erre figyelnek. Az extrapontot sem sikerül megakadályozni. 14-30
A negyed hátralevő részében még egyszer beszorul csapatunk a saját térfelére, támadásban ott kell 4. és 3-nál időt kérni... De az eredmény már nem változik.

És az utolsó periódusban sem. A Tigers le is hozza elsőszámú irányítóját, a végén Gödény Jonatán a quarterback. Ők már igazából nem akarnak, mi már nem tudunk hozzátenni a mérkőzéshez semmit, főleg ami a pontokat illeti. Érdekességek, színes jelenetek, sőt, szép játékok azért még akadnak ebben a 15 percben is, úgyhogy érdemes végigkövetni. Ilyen „színes” történés, hogy kevés pályán lévő védőjátékos miatt kap csapatunk büntetést. No igen, ekkor már a figyelem kihagyásán múlik sokminden. Végül, hogy a Miskolcra hazaindulóknak ne rossz szájízzel kelljen buszra, illetve autóikba szállni, a Steelers-offense igazán megembereli magát, megmutatja, hogy képes olyan játékra, amit ha végig sikerült volna tartani, akkor talán... De álmodozásra már nincs idő, az utolsó percekben járunk. Alig 22 másodperc van hátra, utolsó próbálkozásként két hatalmas passzal mintegy ötven yardnyit törtet előre a drive, és még egyetlen szekundummal a lefújás előtt is van sansz szépíteni a végeredményen. Passz... de a 6 pont „bentragad”. A vége tehát 14-30.

Egy esztendeje 48-7 volt ugyanebben a leosztásban, annyi különbséggel, hogy a DVTK-stadion szolgált helyszínként. Azt az állást joggal minősíthettük osztálykülönbségnyinek. Ezt a mostanit, tekintetve véve az idegen pálya hátrányát, mikolci szempontból nevezzük nyugodtan tisztes vereségnek. Azaz: elfogadható eredménynek. Két partiban lévő, szoros rangadót vívó gárda összecsapását sejteti. Mint ahogy az is volt, legalábbis a találkozó egyes szakaszaiban. Mondjuk, egy negyednyit mi „nyertünk”, hármat ők - körülbelül ezt tükrözik a jegyzőkönyvben olvasható számok is.

Steelers-videó - galéria - Boon - Sportmédia - Boon képek - Szon videók: 1-es, 2-es, 3-as

mérkőzések

2022 HFL,
alapszakasz:

április 24.:
Miskolc Steelers - Győr Sharks 28-25 h.u.


május 21.:
Miskolc Steelers - Budapest Cowbells 21-29


június 11.:
Miskolc Steelers - Budapest Wolves 31-38

június 18.:
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 28-7

július 2.:
ELŐDÖNTŐ
Fehérvár Enthroners - Miskolc Steelers 26-13

július 16.:
DÖNTŐ - XVI. Veolia Hungarian Bowl




--------------------------------
2021 Divízió I,
alapszakasz:

április 10.:
Miskolc AFT - VSD Rangers 16-14


április 25.:
Miskolc AFT - Dabas Sparks 8-21


május 9.:
Miskolc AFT - Eger Heroes 56-14


május 29.:
DEAC Gladiators - Miskolc AFT 6-49


június 20.:
Budapest Cowbells II - Miskolc AFT 0-55


július 4.:
ELŐDÖNTŐ
Miskolc AFT - Budapest Titans 42-2


július 17.:
DÖNTŐ - Pannon Bowl
Miskolc AFT
- Budapest Cowbells II 43-22

bajnokság

2021, TD Store Divízió I keleti csoport, alapszakasz

W
L
point
Fehérvár Enthroners
4
0
150:51
Budapest Cowbells2
2
101:121
Budapest Wolves2
2
92:105
Miskolc Steelers1
3
87:120
Győr Sharks1
3
79:112



:








edzések

Miskolc, rendőrtiszti iskola pályája (Szentpéteri kapu)

felnőtt/junior kedden és csütörtökön 18-20 óra között

Nagyobb térképre váltás


A sportág iránt újonnan érdeklődőket is a fenti időpontokban várja a klub; előzetes információ: info@miskolcsteelers.hu

Tagdíj: havi 5 ezer forint (újaknak az első hónap ingyenes)
2009 © by aaa kommunikáció - koncept - design - program
Balogh Attila
Tellinger András
Gerendai Balázs